A Google térkép szolgáltatása már eddig sokak fantáziáját megmozgatta, de csak főként csak programozók tudtak olyan alkalmazásokat, kiegészítőket készíteni, amelyek külső adatokat jelenítettek meg a térképen. Most azonban megjelent egy új fül a Google Maps oldalán, My Maps felirattal. Itt mindenki létrehozhatja saját térképét (akár többet is), amelyen tetszés szerint helyezhet el pontokat. Térképeinknek nevet adhatunk, azokhoz később is hozzáférhetünk az interneten keresztül. A Privat jelzésűekhez természetesen csak azok, akik rendelkeznek a megfelelő jogosultságokkal, a Public jelűek pedig bekerülnek a mindenki által kereshetők közé. Minden ponthoz rendelhetünk szöveges információkat, fényképeket, internet hivatkozásokat. Ezen kívül a térképre vonalakat és színezett területeket is rajzolhatunk. Minden saját térkép önálló URL címmel rendelkezik, így azt belinkelhetjük más weboldalakra. A megosztásnak másik módja, hogy elektronikus levélben küldjük el a hivatkozást. Ezen kívül láthatunk egy KML ikont is a térképünk tetején. Ha erre kattintunk, akkor a térkép adatai (pontok, útvonalak, képek) átkerülnek a számítógépen futó Google Earth alkamazásba.
Nincs is annál jobb, mint amikor a frissen hullott hóban szelhetjük a hegyeket. A Helly Hansen ezért új applikációt fejlesztett a téli sportok szerelmeseinek. A First Track alkalmazást azoknak találták ki, akik a legelső nyomokat szeretnék rajzolni a térdig érő szűz hóba. Az új app egy hagyományos ébresztőórából és egy speciális hó jelző funkcióból áll. Ha az éjszaka hullott hó mennyisége meghaladja az előre beállított értéket, a program reggel korábban ébreszt. Így a többieket megelőzve elsőként mehetünk fel a pályára, ahol friss szűzhó fog várni. Csak annyi a dolgunk, hogy kiválasztjuk a legközelebbi síterepet, beállítjuk a hó mélységét, és hogy ettől függően hány órakor akarunk felkelni, majd nyugodtan alhatunk. A First Tracks gondoskodik róla, hogy semmiről ne maradjunk le. A teljes anyag elérhető a Magyar Sajtóanyag Adatbázis -ban
Megjegyzések
Megjegyzés küldése