A VIMOSZ (Turisztikai és Vendéglátó Munkaadók Országos Szövetsége) a sajtóban megjelent hírek alapján sajnálatát fejezi ki a közétkeztetéssel kapcsolatos kormányzat-szintű egyeztetések fejleményeivel kapcsolatban. Sajnálatos módon, talán megtévesztés eredményeként, az Emberi Erőforrások Minisztériuma a 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkező, legitim VIMOSZ helyett, egy bejegyzés alatt lévő, széleskörű bázist és szövetségi tapasztalatot nélkülöző szervezettel – Magyar Közétkeztetők Szövetségével – egyeztet, mindössze egy nappal annak alakuló közgyűlése után.Mindannyiunk közös érdeke, hogy a közétkeztetésben minőségi és valós javulás következzen be, ez a VIMOSZ legfontosabb célja is, de sajnos a valós szakági egyeztetést nehezítik az ilyentévedések. Tévesen jelent meg a médiában, hogy a majdani rendelet betartásának legnagyobbproblémája az áremelés, hiszen az igazi gondot annak tényleges végrehajtása és a gyerekekkelvaló elfogadtathatósága okozza: az ő érdekeik, és igényeik is legalább olyan fontosak, mint a pénzügyi kivitelezhetőség.A VIMOSZ 47 taggal büszkélkedhet, a Közösségi Étkeztető Szekcióban pedig 10 vállalat dolgozik: Bakony Gaszt Zrt, Diák és Munkahelyi Vendéglátó Kft, Elamen Zrt, Eurest Kft, Hungast Holding Zrt, Julienne Kft, Junior Zrt, Nyugatmagyarországi Ker., Ven. és Szolg. Zrt, PQS International Zrt. és a Sodexo Magyarország Kft. Ők adják a magyarországi közétkeztetési forgalom több mint felét, évente 250 millió étkezésről gondoskodnak, 7000 alkalmazottnak biztosítanak munkát, és forgalmuk meghaladja a 40 milliárd forintot. Így a cégekben felhalmozódott szakmai ismeretek megkerülhetetlenek bármely népegészségügyi program sikeres végrehajtásához.A VIMOSZ a közétkeztetés reformjával kapcsolatos EMMI-rendelettel kapcsolatban kilencoldalban fogalmazta meg és küldte el javaslatait, illetve elkészítette a Közétkeztetés Zöld Könyvét is, mely dokumentumok jó alapot biztosítanak a következő lépések megtételéhez, a fejlődés irányába.
Nincs is annál jobb, mint amikor a frissen hullott hóban szelhetjük a hegyeket. A Helly Hansen ezért új applikációt fejlesztett a téli sportok szerelmeseinek. A First Track alkalmazást azoknak találták ki, akik a legelső nyomokat szeretnék rajzolni a térdig érő szűz hóba. Az új app egy hagyományos ébresztőórából és egy speciális hó jelző funkcióból áll. Ha az éjszaka hullott hó mennyisége meghaladja az előre beállított értéket, a program reggel korábban ébreszt. Így a többieket megelőzve elsőként mehetünk fel a pályára, ahol friss szűzhó fog várni. Csak annyi a dolgunk, hogy kiválasztjuk a legközelebbi síterepet, beállítjuk a hó mélységét, és hogy ettől függően hány órakor akarunk felkelni, majd nyugodtan alhatunk. A First Tracks gondoskodik róla, hogy semmiről ne maradjunk le. A teljes anyag elérhető a Magyar Sajtóanyag Adatbázis -ban
Megjegyzések
Megjegyzés küldése